|
Harsányi Zsolt - Csurja János: „Eddig jól sikerült a mai nap, de az elsőn kicsit bealudtam. A második gyors elején pedig, adódott egy kis problémánk, ugyanis nem indult be az autó. A szakasz közepén valahol leszakadt a lambdaszonda-vezetékünk, amit most a szervizben orvosolunk. Nem láttam még az eredményt, de remélem, hogy a helyezésünket tartjuk.”
Órai Balázs- Vrezgó Balázs: „Az első gyors elég jól sikerült, viszont a következő szakaszon valamiért kétszer megállt az autónk. Így minimum fél percet kaptunk, szerencsére sok helyet nem vesztettünk ezzel, mert sokan kiestek. Ha meg tudjuk csinálni, megpróbáljuk visszavenni az elvesztett pozíciót.”
Nagy Tamás- Folinek Balázs: „Nagyon sokat bent hagytunk, hiszen Hegedűsék megforogtak előttünk, emiatt nagyon lelassultunk. A második kicsivel jobb volt, próbáltunk az autóval spórolni a második körre. Szerencsére harmadikak vagyunk, de ez nem nekünk köszönhető, hanem a versenytársak szerencsétlenségének.”
Kondor Lajos - Dara Róbert: „Ez az a tempó, amit élvezünk. Jelenleg még mindig az utolsó helyen állunk, ekkora lemaradást nem fogunk tudni behozni. Még kellene 8-10 gyors, hogy az első vagy a második helyen álljunk.”
Borbás Szabolcs - Borbás Attila: „Az első nagyon jól sikerült, a hosszú szakaszon nagyon sokat spóroltunk. Igazából 16,1 másodperccel vezetjük a kategóriát és az F csoportot. Még van egy körünk…”
Mózer Attila - Szilágyi Sándor: „A mai első kör nagyon jól sikerült, szerencsére Borbás Szabiékkal egált jöttünk. Tetszik nagyon most a pálya és az autó beállítása is jó.”
Váradi „Mercis” Gyuri- Laboncz Katalin: „Az első pálya nekünk nagyon tetszett, hiszen jó murvás. A második szakaszon sikerült megforognunk, ez 20 másodpercünkbe került. Az autó egyébként makulátlan, hibátlan.”
|